Crescendo

Mocsok nagy mázlista vagyok, ez nem vitás. Egy évvel ezelőtt ez nem csak abban nyilvánult meg, hogy Tokió utcáit róttam nagy lelkesedéssel, egy régi nagyon jó baráttal az oldalamon. Aznap mentünk fel körülnézni a Tokió toronyba, ahol sajnos nem volt időnk megvárni, hogy sötétedés után az éjszakai városképet is megcsodáljuk, mert meghívásunk volt egy szépségszalon megnyitóra. Igen, komolyan.

There’s no doubt I’m the luckiest girl on this planet. It’s not enough that one year ago I’ve been happily cruising Tokyo’s streets with an old and very good friend by my side, it was also the day to visit Tokyo Tower. Unfortunately we couldn’t stay long enough to have a look at the city at night, because we were invited to the opening of a beauty salon.
Yeah, really.

photo: Sebastian Mayer

Pár nappal korábban ismerkedtünk meg Yukarival, aki természetesen göndör hajával feltűnő jelenség a japánok között. Kiderült róla, hogy fodrász és az alatt a néhány nap alatt sikerült úgy összebarátkoznunk, hogy meghívott minket az új szépségszalonjának megnyitójára Hachiójiba. (Ismét nem érzem a lehetőségét annak, hogy nyelvtanilag helyesen, de legalább következetesen írjam le a japán neveket.) Hachióji egyébként egy több, mint fél milliós város, kb. 40km-re nyugatra Tokiótól. (Igazából ugye Tokió nem város, hanem tartomány, szóval Hachióji simán Tokió része. Erről bővebben egy korábbi bejegyzésemben.)

We got to know Yukari a few days earlier. She’s got natural curly hair (that she describes as “toy-poodle hair”) which is very rare amongst Japanese, and cool as it is she turned out to be a hairdresser. During those few days we became friends and she was kind enough to invite us for the opening of her new beauty salon in Hachióji.

Hachióji is located cc. 40kms from Tokyo to the west, with a population of some more than half millions. However officially it’s a part of Tokyo, which is not a city, but a prefecture. (More about this in my previous post.)

Szóval, a Tokió toronyból hazazúztunk a szállodába és SOS-ben összekaptuk magunkat – milyen jó, hogy én koncertezésre (fade vagy Gackt *sóhaj*) készültem, így volt nálam magassarkú, meg ruha, amiben fogjuk rá meg lehet jelenni egy ilyen eseményen. Miután sikerült kicsit eltévednünk a Shinjuku állomáson (ami nem mellékesen a világ legnagyobb vasútállomása) végül csak a Hachiójiba tartó vonaton találtuk magunkat és Denis engem csak út közben világosított fel, hogy nem, nem késtünk máris el. Fogalmunk sem volt, hogy mire számítsunk amúgy, egyikünk sem járt még ilyen eseményen. Filóztunk, hogy biztos valami pici kis szalon a tizedik emeleten, elvégre a japánok vertikálisan nyomulnak és még a kocsmáik/klubjaik is hajlamosak 5-8 fős befogadóképességet produkálni. Aztán odaértünk és tátva maradt a szánk. Az enyém legalábbis. És mocskosul örültem a miniruhámnak és a magassarkúmnak.

So, from Tokyo Tower went back to our hotel to get ready for the event. Luckily I was prepared with a dress and high heels in case we’d end up at the concert of my lil’ faves fade or Gackt so I had something that I could call adeqaute for the opening. After finding our way at Shinjuku station (which is the biggest train station of the world) we were on our train to Hachióji and only there I was told that we’re still on time. I was sure we were already late. Typical. We didn’t know what to expect, neither of us ever attended such and event before. Plus, we were in Japan where everything’s going on vertically instead of horizontally and even pubs can be so small to welcome only 5-8 people. So, we were guessing something small on the 10th floor or so…
I just can’t desrcibe the shock when we arrived neither can I how much I appreciated my heels and dress.

Új építésű apartmanház, az alsó két szint maga a szalon, Yukari elképzeléseinek megfelelően kialakítva. A bejárattól az emeletre vezető lépcsőn végig vágott virág csokrok, három fős zenekar, rengeteg öltönyös üzletember és csinosabbnál csinosabb japán nők mindenfelé. Voltam is zavarban nem kicsit. De az egész estés ügyetlenkedéseimbe inkább nem megyek bele.

Brand new apartment house with the salon on the first two floors built and desiged after Yukari’s ideas. Huge flower bouquest from the entrance guiding the guests up the stairs to the first floor where a three member band was playing live music for the suited businessmen and fashionably pretty Japanese ladies. You can guess how embarrassed I was, but I won’t tell about my all-evening clumsiness.

Azt viszont elmesélem, hogy a földszinti svédasztal koreai falatkákkal volt tele – meg ne kérdezzétek, miket ettem, de finom volt. Ráadásul kinyitottak egy kis hordó régi szakét és hát, az pedig valami felséges volt. De komolyan. Én nem vagyok nagy alkesz, nem szeretem sem az alkohol ízét, sem azt, amit csinál velem. De ezt a szakét, hát ezt tudnám iszogatni naphosszat. Szóltak is a fiúk, hogy vigyázzak vele, mert nem érezni, de a fejembe fog szállni.

The downstairs smorgasboards were full of Korean snacks – I don’t have a clue what exactly, but they were yummi. Plus they opened this old barrel of sake which was heavenly. Really. I don’t like alcohol. Neither the taste nor what it does to me. But that sake… I could drink that all day long. The guys even warned me to be careful with it.

Hatalmas japán tudásom ellenére is sikerült összebarátkozni néhány érdekes emberrel, Kazuma New York-ban tanulta ki a stylist szakmát, az olasz művész Mauro pedig azóta már visszatért Európába. A megnyitót a német fotós Sebastian Mayer dokumentálta, akinek sikerült rólam is vagy három jó képet csinálnia, ezzel egy életre belopva magát a szívembe. Egyébként is jó fej volt, együtt mentünk vissza Tokióba, ahol, amikor kiderült, hogy még nem voltunk a Golden Gaiban, akkor úgy döntött, vállalja amit az asszonytól kap és inkább elmentünk még inni egyet, de ez már egy másik történet, amit vagy megírok egyszer, vagy sem…

photo: Sebastian Mayer

My Japanese knowledge is close to zero, but I still met some really nice and interesting people there. Kazuma learnt styling in New York, the Italian artist Mauro’s back to Europe since then. The photographer of the event was a German guy called Sebastian Mayer who managed to take like three good pictures of me – meaning I’m gonna like him forever! He’s been cool anyway, we went back to Tokyo together and when he learnt we haven’t been to Golden Gai yet he decided on risking a fight with his girl and we were on our ways to get into Shinjuku’s night life again. But that’s another story…

xoxo Dorie

photo: Sebastian Mayer

Ui.: A Crescendóról pedig még annyit, hogy kiderült, hogy ez már a harmadik szalon, a Crescendo Luna és Crescendo Due ha jól tudom Tokióban vannak, bár egyikben sem jártam. A honlap japánul van, de az angol főmenük segítségével azért némi-nemű infót ki lehet belőle csalni. Úgyhogy hajrá. 🙂

Ps. It turned out Crescendo is the third beauty salon of the family. Crescendo Luna and Crescendo Due are in Tokyo (as far as I know) although I haven’t visited neither of them. Their official site is in Japanese, however with the help of the English menu you can get some info out of it. So, check it out. 🙂