Ismétlem magam, menjetek kiállítást nézni! (Hun only)

Az, hogy rápörögtem a Máté Bence kiállításra elég enyhe kifejezés…

Pesten már csak vasárnapig tudjátok megnézni, utána messzebbre kell utazni az élményért. És megéri! Hajjdenagyon megéri. ❤

Fangirling mode: ON. Aki nem bírja a (hosszú, részletes, élménybeszámolós) rajongásaimat, az olvasás helyett csak tolja el az arcát kiállítást nézni.

Pénteken, mozizás helyett mentünk kiállításozni Zimivel. És, rájöttem, hogy ez sokkal jobb, sokkal szebb, mint, amire számítottam. Eleve sokkal több a kép, és persze, mind állatos… Meglepő módon. XD És, bár elég jól kielemezgettem már Máté Bence instagramját, a kiállítás képeihez tartozó rövidebb-hosszabb leírásokat olvasgatva a rajongó lelkületű leányka csak még jobban rájött, hogy a művész úr humorérzéke is eléggé a helyén van.

Ez a kiállítás nem csak gyönyörű, de kimondottan szórakoztató is! És informatív. Mármint, annyi érdekes információt ad, amennyit – töredelmesen bevallom – én egyszerre nem is tudok feldolgozni.

Zimi szerencsére az elmúlt kb. khm…*cenzúra* nagyon sok évben egészen jól hozzáedződött a rajongásaimhoz, így nem akadt fenn azon, amit akkor vágtam le, amikor megláttam a vizilovas fotó előtt Máté Bencét, aki látszólag egy párnak tartott tárlatvezetést.

Az én rajongásaimról azt kell tudni, hogy én messziről rajongok. De onnan nagyon. Az összes rendezvényszervező tapasztalatom sem segít, pedig tudom, hogy rajongásaim tárgyai is mind emberek, így gyaníthatóan a legrosszabb, ami történhet, ha hozzájuk szólok az az, hogy hülyét csinálok magamból. Abban meg olyan gyakorlatom van, hogy inkább bele sem akarok gondolni… Ezért nincsen autogramom Diego Lunától sem. Mert ott álltam a reptéren, mint egy 12 éves csitri, a nagy csillogó szemeimmel és bámultam Diegot, amíg el nem tűnt a szemem elől, ahelyett, hogy odamentem volna hozzá és aláírattam volna vele az útlevelem. *buksisimi*

Szóval, Máté Bence ment dolgára, mi meg néztük tovább a képeket, szörnyülködtünk a bőr alá mászó kis szörnyecskéken, aztán elértünk a boltig, ahol kielemeztük, hogy mi mindent lehet kapni. Helyben készítik el neked a kiválasztott képből a kiválasztott méretű posztert. Többféle naptárból és határidő naplóból lehet válogatni, van sapka, meg textil szatyor, ha jól emlékszem, meg persze könyvek és hűtőmágnesből is van választék.

Itt közbeszúrnám azt, hogy a kiállítás közepén, a téren két utcazenész játszott – egyikük didgeridoon, a másikat nem tudom, a lényeg, hogy nagyon tetszett és gondoltam, adok nekik egy kis pénzt mert, hát megérdemlik. És, amikor kinyitottam a táskám, akkor jöttem rá, hogy hát, pénz az nincs. Pénztárca sincs. Szerencsére gyorsan kapcsoltam, hogy hol van, nem volt tolvaj para, vagy ilyesmik… De ettől még nem volt jó érzés.

Vissza a hűtőmágnesekre. Kiderült, hogy nem kell az állathátsós mágnesek közül választanom, mert szettben lehet megvenni őket, úgyhogy jelentem, megszereztem a popókás mágneseim! Maradjunk annyiban, hogy hoztam a formám. Mert én komoly felnőtt vagyok.

Szombaton Zitával mentünk, először kajálni, aztán a kiállításra. Miután a jó kis vietnámink megreformálta az étlapját – és ez alatt azt értem, hogy nem csak drágább lett, de más recept alapján csinálják a levest, amit szerettem és mostmár nem szeretem – azon töprengtünk, hogy kéne enni egy jó pho levest. De hol? Éééés! Teljesen véletlenszerűen úgy betaláltunk… Ha finom pho levest akartok enni, akkor Hanoi Pho az Akadémia utcában! Szép étterem, kedves és marha gyors kiszolgálás, a levesben minden jó volt, gyönyörű hússzeletek, nagyon finom tészta, tökéletes méretű adag (nekünk), a tea is finom volt. Az ára meg kb. 300 Ft-tal volt több, mint amiért eddig szétfagytunk a koszos kis kifőzdében. Nekünk tutira megvan az új törzshelyünk, ha pho-zni akarunk. 😀

Szóval, szombat este nem meglepő módon többen voltak, mint pénteken, ezért fordított sorrendben indultunk neki a kiállításnak. Kis derpi-pelikánomtól. Jajjdeimádom!
Imádom még Máté Bencében azt, hogy egy kis MacGyver. Jellemzően eléggé oda vagyok a MacGyver típusú emberekért, ha meg még mellé ilyen képeket készítenek… Mert, hát imádom az állatokat, na. Egyébként, vicces, hogy a szobámban SOK éve ki van rakva egy díjnyertes Máté Bence kép. Anno valami magazinból mentettem, mert túl szép volt. Régen egyébként is gyűjtöttem az állatos képeket – az FB-s, decos swapolásokhoz is szükség volt rájuk meg, hát… akkoriban még nem volt pinterest meg insta meg ilyesmik.

Egyébként, szombaton volt az első olyan napom az elmúlt másfél-2 hónapban, amikor térdszorító nélkül indultam neki a világnak. Na jó, a táskámban azért ott voltak, a biztonság kedvéért. Annyira fellelkesültem, hogy kétszer is sikerült “leguggolnom” , mert az inspiráló környezet hatására az ember lányára rátör a fotózhatnék… Az elsőnél még vinnyogni kellett Zitának, hogy segítsen felállni, a másodiknál csak nagy könyörgő kutyaszemekkel pislogtam fel rá és összeszedett a földről – van még hová fejlődnöm. (És nekem vannak a legjobb fej barátaim.) Totál bosszantó, hogy a mozgásterem korlátozottsága akadályozza, hogy szépeket fotózzak. Persze, lehet az is segítene, ha tudnék fotózni.

Szombaton is megállapítottuk, hogy én a messziről rajongó típus vagyok. Vasárnap meg, amikor Anyát és Mayát rángattam ki a kiállításra, már egészen lelkibéka volt, hogy egyébként sem látom Bencét sehol, de nem is baj, mert addig sem frusztrálom magam fölöslegesen azon, hogy milyen formán lehetne tudtára adni, hogy nagyon tetszik a munkássága. Aztán egyszer csak oldalra fordultam és pont jött szembe és ez annyira váratlanul ért, hogy végül csak összevissza magyaráztam neki arról, hogy mennyire feltöltik a kis irodakukac lelkem a képei és, hogy a több napos elkenődés után, rájöttem, hogyan tudok mégis elmenni az előadására. Megint csak azt tudom mondani, hoztam a formám. De, azért ez így jól jött ki. És nagyon boldoggá tesz, hogy személyesen is sikerült elmondani neki, hogy mennyire szeretem, amit csinál. Mert az ilyen emberek megérdemelnek minden kis szeretetmorzsát.

És igen, megvannak a jegyek! Nem most vasárnapra, hanem májusra a gödöllői előadásra, de a lényeg, hogy megyek! És addig valahogy csak kibírom. Lenne kb. ezer kérdésem. Kiállítás nélkül is lett volna sok – mert ugye Bertie Gregory rajongásom kapcsán az életmódjukkal kapcsolatos elég sok kérdés összegyűlt kis fejemben, de a kiállítást nézegetve és olvasgatva még felmerült elég sok… Kíváncsi leszek mennyit válaszol meg majd az előadás.

Egyébként Bertie is előkerült. A kanadai tundrán volt eltűnve. Én meg szereztem közben alkotást elősegítő céleszközöket. xD Szóval, végre nekiállhatok alkotni. Inspiráció van sok, Máté Bence kiállítása iszonyatosan inspiráló, több szempontból is. Nem is értem, én 1-2 ezer fotókat miért nem vagyok képes leválogatni, amikor ő szó szerint milliós nagyságrendben játszik és megy neki. Mondjuk, mondtam már, nem véletlen az, hogy ő a természetfotós és nem én. Ettől még inspiráló. Vagy inkább, ettől még inspirálóbb.

Tegnap azt éreztem, hogy madárodukat kell kreálnom a kertbe… Hátha akkor több madárkánk lenne. Csak én szívem szerint megművészkedném az odukat, ami nem biztos h tetszene a madaraknak, szóval ennek még azért utána kell nézni. Mondjuk, madáretető témakörben ez már egyszer felmerült idén. Csak talán egy etető esetben kevésbé finnyásak a csirkék, mint, amikor az odujukról van szó…

Na jó, kezdenek nagyon elkalandozni a gondolataim, szóval maradjunk annyiban, hogy menjetek Máté Bence kiállítást nézni, mert jót tesz a lelketeknek.

Zen és világbéka!

xoxo Dorie

Advertisements

Leave a Reply / Most szólj hozzá

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out /  Change )

Google photo

You are commenting using your Google account. Log Out /  Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out /  Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out /  Change )

Connecting to %s