Nem vagyok trendi (Hun only)

Rohadtul nem. És nem csak azért, mert nem vagyok képes a blogomat rendesen karban tartani. Hosszas morgás következik.

Vannak barátaim, akik szeretnek olyasmivel meggyanusítani, hogy túlságosan politikailag korrekt vagyok. Nem vagyok az. Egyszerűen csak nem alkotok véleményt úgy, hogy nem érzem megfelelőnek azt az információ mennyiséget, ami rendelkezésemre áll. És/vagy megpróbálom több szemszögből megnézni, hogy valami miért és hogyan történhetett.

Egyesek szerint túl jó vagyok. Szerintem nem vagyok elég jó, de ennek a megítélése egyrészt nem az én dolgom, másrészt elég szubjektív, ráadásul, aki jó pillanatomban csíp el, aszerint jó vagyok, aki rossz pillanatomban, aszerint meg nem. Big bada bumm. Igen, igyekszem abból kiindulni, hogy az emberek az aktuális élethelyzetüknek, a pillanatnyi körülményeknek megfelelően igyekszenek a legjobb döntést hozni. De valljuk meg őszintén, a pokolba vezető út is jó szándékkal van kikövezve. És, aki ezt a mondást nem érti, vagy üres közhelynek tartja, annak a legjobb szándékkal kívánom, hogy értse meg. És akkor már megint látszólag ellentmondásba kerülök önmagammal, de ugye a látszat csal.

Régi kis “buta” telefonom van. És nem is akarok “okosra” váltani, iPhone-ra meg főleg nem. (Bár, a körülményeknek köszönhetően, azért már kezdek legalább alapszinten boldogulni velük.) Elég időt B*ok el a monitor előtt így is, nincs szükségem még egy virtuális pórázra, arról nem is beszélve, hogy nem érzem, hogy annyival többet adna, mint amennyivel több gond van vele. Pl. oké, a GPS funkció esetenként praktikus lenne, de az én telefonjaim repülnek. Azt meg ugye mind láttuk már, milyen egy ripityára tört érintőképernyő és azt is tudjuk mennyibe kerül. Ömm… NEM. 9 éve teljesen boldogan elvagyok az 5310-es Nokiámmal. Na jó, ez technikailag a 3. telefon és ennek nem az igazi az aksija, de azért így is teljesen jól elvagyok vele napokig töltés nélkül. (Megintcsak köszönöm Titus! <3) Azt hiszem nagy bajban leszek, ha valami történik vele.

Nem vagyok oda a fogyasztói társadalom diktálta elvárásoktól sem. Nekem nincs szükségem 8-10 napszemüvegre, hogy minden öltözékemhez a megfelelőben villanthassak. Cirka 8 év után tavaly vettem egy újat, szóval most 2 van. (És az újjal csak a bajom van – nem hiszem el, hogy ennyi pénzért nem lehet normálisan összerakni egy ilyen bonyolult szerkezetet – le kéne menni vele az optikushoz, hogy megint rakja össze. Bahh…) Most elvileg ott tartok, hogy minden cipőm is van, amire szükségem lehet, bár az egyikre ráfér egy sarkaltatás, de így egy sarok miatt ne kelljen már új cipőt vennem. Főleg, hogy normális cipőt találni egészen nagy kihívás. Tavaly nézegettem 2 pár szépséget, amikre totál nem volt szükségem. Nem vettem meg őket, de azért sirdogáltam utánuk egy ideig. Amikor Timinek mondtam, akkor rákérdezett, hogy platform? Mondtam, hogy igen. “Az már nem divat.” Ömm.. És? Eddig sem azért hordtam platformot, mert divat volt, hanem mert szeretem. Tök jó a divat, amikor épp eltalálják az ízlésed, igazából akkor is csak a baj van vele, mert akkor meg túl sok, amiből lehet válogatni. Amikor meg nem divat, akkor találd meg azt, ami neked kell… Bahh.

Nem akarok álszentnek tűnni, annyi ékszerem van, mint a szemét. Túlnyomó többségében mindenféle bizsuk, amiktől nem szándékozom megválni. Viszont, azon már bőven túl vagyok, hogy a világmárkák tömeg gyártott vackai közt kutakodjak és/vagy kétségbeesetten rendeljem meg a netről a legújabb trendi darabokat, mert a valamelyik YT gurun láttam és kimaradok, ha lemaradok. Volt nekem egy kis problémám a táskákkal is régebben. Volt az a római szieszta, ami alatt nekem annyi táskát sikerült bevásárolnom, hogy Orsi azt mondta, nem mehetek többet sehová egyedül. Tavaly 3 táskám “rohadt szét” anyagában. Mert elfáradtak. Ebből az egyik ünneplős táska volt, a szekrényben állásban sikerült meghalnia. A másik közepesen kihasznált életem szerelme volt, vigyáztam rá nagyon, mert egyrészt nem volt olcsó másrészt imádtam, mert olyan volt, mintha nekem tervezték volna. A harmadik egy egyébként agyonharcolt turiban vadi újan szerzett “filléres” műbőr táska volt, amit mindenki agyon dícsért, mert simán lehetett drága cuccnak is nézni, meg hát, tök jó kis táska volt, na. A lényeg, hogy tök mindegy mennyiért veszed vagy milyen címke áll rajta, ezek a szar anyagok ha szerencséd van utóbb, de inkább előbb megadják magukat és teszik ezt úgy, hogy ne is legyen más választásod, mint újat venni. Szóval ennyit a táskamániámról, ami van van, azt használom, amíg nincs szükségem újra, addig nagyon nagyon komoly szerelemnek kell lennie, ahhoz, hogy foglalkozzak vele.

A lányok ruhamániáját sem feltétlen értem. Persze, ki ne szeretné a szép ruhákat? De ha egyszer tudom, hogy úgyis ugyanazt a 2 farmert és 6 felsőt fogom váltogatni, mert azokat szeretem, akkor minek újra és újra bevásárolni a kínainál mert “Csak egy 1000-res volt!”. Szerencsémre nővérem kb. rajtam éli ki a baba-öltöztetős hajlamait, szóval az esetek többségében nem kell ruhákkal foglalkoznom, csak ha tényleg olyan kedvem van. Vagy, amikor olyan tragikus dolgok történnek, mint most, hogy a kedvenc farmerem elnyűttem. Mármint tényleg, még hordom kicsit, bár már szétment az anyag, szóval most már oda kell figyelni hogy hová veszem fel. XD

Egyébként, rohadtul rühellem azt, hogy rámkényszerítik azt, hogy vásárolnom kelljen, azzal, hogy szar minőséget árulnak. Igen, erről már esett szó, de akkor is. És nekem hiába próbálják bemagyarázni, hogy ez mennyivel jobb így nekem, mint régen volt. Amikor a 10+ éves vízforralóm tönkrement összeomlottam – a robotgépről nem is beszélve – a vízforraló helyett ugyanolyan márkából lett az új, 2 hét után már szervízben volt. Egyébként pedig tökre nem praktikus. A robotgép helyett is lett egy másik, ami konkrétan nem bírja ha megdolgoztatod, amiben az a szép, hogy több helyről ajánlották ismerősök, hogy ez a legjobb, amit lehet kapni. Komolyan azon gondolkodom, hogy beruházok egy olyan bazinagy fémtálas amcsi típusú cuccba, ami fél vagyonba kerül. Hátha az tényleg bírja és képes is tartani a tempót, amikor véletlen rámtör, hogy napi szinten sütök. 

Nem azért vastag a szemöldököm, mert ez a divat. Azért, mert így szeretem. Egyszer, az előző divat idején, amikor már elegem lett abból, hogy mindenki csesztet miatta, kiszedettem vékonyra – nem szélsőségesen vékonyra, de azért elég durván meg lett tépve – ehhez hozzátenném, hogy Akhilleusz második leggyengébb pontja is a szemöldöke volt, ha értitek, mire gondolok, ha nem, akkor majd egyszer kifejtem – és mi lett az eredménye? Na mi? SENKI nem vette észre. Értsd, SENKI. Szóval megéri mások kedvéért formálni a külsőnket – úgyis mindenki szarik rá, mert ahogy én is, mindenki más is csak magával van elfoglalva.

És ha már az emberi önzőségnél és egyéb gyarlóságoknál tartunk. Nem szándékozom beállni azon birka sorokba, mint pl. a kínai kutya fogyasztást ellenzők tömeghisztériája volt. Erről bővebben kifejtettem akkor a véleményem. Nem trendi formában, kaptam is hideget is, meleget is, mindent is érte. Big bada bumm… A lényeg, hogy akármiben találok hibát, ha ez a cél és a mai világban általában ez a cél. Mindenki vélemény vezérré akar válni, ahelyett, hogy venné a fáradtságot és legalább időnként megpróbálna gondolkodni kicsit. Esetleg olvasni. Én sem szeretek, nem is csinálom olyan sűrűn, mint kellene, de amikor nem vagyok legalább kicsit képben azzal, amiről szó van, akkor a legritkább esetben állok neki vérmesen védeni az igazam. Ami megint csak… Mire is jó? Attól, hogy neked igazad van, simán lehet, hogy nekem is. Patt. Egyébként, pont ezért érdekes meghallgatni mások véleményét, mert még az is kiderülhet, hogy nekik is igazuk van. Arról nem is beszélve, hogy a féligazságokkal a legkönnyebb megvezetni az embereket és a csapból is ez folyik. Azt nem értem, ez miért nem egyértelmű másoknak? Na mindegy. Visszatérve a véleményemre… Ezzel megint ellentmondásba kerülök önmagammal. Viszont, ez az ÉN blogom, azt írok rá, amit csak akarok, olvasni másoknak nem kötelező, egyetérteni sem. Ennyi. 

Most majdnem befejeztem, de közben eszembe jutott, hogy egy pár éve divatba jöttem. Meg is lepett, amikor a VOLT-on akárhová néztem zöld hajat láttam. xD Egyébként, a rockerek diszkósnak néznek, a diszkósok rockernek és mind kiakad, amikor azt mondom nekik, hogy épp Benkó Dixiland Band koncertről jövök. Lehet, hogy nem én vagyok a legfényesebb csillag az égen, nem nekem van a legtöbb követőm Instagramon… Ó, Instagram… Mennyi ideig kacérkodtam vele. Aztán eljött a pillanat. És a rendszer közölte, hogy már regisztrálva vagyok (mia… egyébként ez megmagyarázta volna, hogy IG alapján hogyan kaptam árajánlat kérést egy losangelesi esküvőre), na mondom, küldj szépen jelszó emlékeztetőt akkor. Mit ád az ég, a címemhez mégsem volt profil rendelve. A magyar szupport annyiból állt, hogy olvassam el a FAQ-ot, fenn van magyarul, szóval elengedtem az IG témát. Nem volt és nem is lesz. Snapchatem sem. Twitterem sem. És a régi mindenféle regisztrációim mögül is szépen sorban halnak ki a portálok. Nem is baj, csak a facebook ne kurvult volna el ennyire… 

Szóval ott tartottunk, hogy nem vagyok trendi, csak tornázni járok, nincs semmi divatos megnevezése a dolognak és nem kell hozzá csilivili edzőcucc sem, mert nem azért járok én sem és a többiek sem, hogy egymásnak mutogassuk mennyire divatosak vagyunk, hanem azért mert ez jó nekünk. (Már hosszú távon, akkor és ott nem mindig érzem, azt, hogy ez nekem jó.) És ez így szépen működik. És nem érdekel, amikor valaki azt mondja, hogy nagyon gebe vagyok, mert mellé modell mércében totál “plus size” vagyok, ami szerintem tökéletesen példázza azt, hogy különböző nézőpontokból mennyire mást lát mindenki. És van, akinek a véleménye érdekel és akire hallgatok, de alapvetően úgyis azt fogom csinálni, amit akarok/jónak látok/amihez éppen kedvem van. Kivéve azt a pár nagyon furcsa helyzetet, amikben megszáll valami nem is tudom mi és én is csak pislogok azon, hogy mit beszélek vagy mit csinálok. Hú, de nem szeretem azokat a helyzeteket. Brrr… 

Akkor most megint megpróbálom befejezni, az előbb nem sikerült. Nem vagyok trendi és leszarom. Jó vagyok úgy, ahogy vagyok. Most. Lehet, hogy holnap már önmagamnak egy jobb verziója leszek (remélem), lehet, hogy holnap éppen trendi leszek, de alapvetően ez nem cél. És szerintem nem is kellene célnak lennie. És tök jó lenne rájönni, hogy az önfejű kis hiperérzékeny kölyköket hogyan lehetne az irányba terelgetni, hogy nem KELL beállniuk a sorba ahhoz, hogy elég jók legyenek. És azt is tök jó lenne kiokoskodni, hogyan lehet az ilyen “biztonságos tér” jellegű faszságokat már azelőtt elfojtani, hogy világhódító pusztításukra indulnának. Mondjuk, a világ már rég megérett a pusztulásra… 

xoxo D.

Ui.: És amikor bort választok, akkor igyekszem a szakember tanácsaira hallgatni ahelyett, hogy a címke alapján venném meg az üveget. … Ezt hozzá kellett tennem. xD Csak, mert.

Ezt pedig megint csak azért, mert… 
Hallgassátok, szeressétek: 
Adele / Chris Isaak / Felix / Madonna : GAMEFALL – Robin Skouteris Vs. Consoul rainin [Mashup]

Advertisements

Leave a Reply / Most szólj hozzá

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out / Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out / Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out / Change )

Google+ photo

You are commenting using your Google+ account. Log Out / Change )

Connecting to %s