BME Egyetemi Napok 2012 (Hun only)

Van az úgy, hogy ismerősök megosztanak különböző játékokat facebookon. És van az úgy is, hogy jelentkezem egyikre-másikra. Így történt ez az Élő koncert, fesztivál figyelőre kikerült játékkal is, ahol jegyet lehetett nyerni a BME Egyetemi Napokra. Bár vannak BME-s ismerőseim, és immáron hatodik alkalommal került megrendezésre a program, nem különösebben volt fogalmam róla, hogy mi, miért és hogyan, de a fellépők listájában ott volt a Brains…

És bizony az “egy próbát megér” hozzáállás bejött, megnyertem a jegyeket. 🙂 Szóval most néhány meglátás a rendezvényről és a fellépőkről, csak úgy a magam módján (volt rendezvényszervező és időszakos partiállat ).
A rendezvény honlapja kevésbé informatív. Mondjuk sem a dátumot, sem a helyszínt nem egyszerű levadászni róla, igen sok a “hamarosan” infó, de azért a fellépőket legalább megtaláltam. A két színpados, sok-sörpados helyszín a számomra ideális fesztivál méret, a személyzet azon része, akikkel kapcsolatba kerültem hatékony volt és kedves. Márpedig sajnos egy csúnyán szétcsapott srác miatt a biztonságiakkal és az orvosokkal, sőt a rendőrséggel is volt dolgunk. (Itt jegyezném meg, ismét kiderült, hogy nem állok körözés alatt. :D) Amitől morcos voltam az a szemetesek hiánya, a mindent elárasztó szemét és a mosdó teljes hiánya. Nem, a bérelhető mobil WC-k nem számítanak mosdónak. És a lányoknak igenis szükségük van egy helyre ahol fel tudják frissíteni magukat.
via Brains' facebook

Brains BME Egyetemi Napok 2012

A Brains ugyanolyan jó volt, mint mindig. Kb. a harmadik sorból a koncert végére a terem közepéig sikerült hátrálni, igaz ott sem úsztuk meg az utolsó pogót. A Brainsről bővebben ezen bejegyzésben, a buli fotóit pedig az képre kattintva lehet megnézegetni.

A Brainst követő Borgore (ISR) sokkal jobb volt, mint amire az előző nap meghallgatott mix alapján számítottam. Ami plusz még dobott az élményen, az az életérzés volt, amit azóta kerestem, amióta anno hazajöttem Snowattack-ről. 


Szerdán nagyjából semmi nem úgy alakult, mint ahogyan azt terveztük, de így is a legjobban sikerült éjszaka volt. Személy szerint nagyon vártam a Sash (GER) bulit, és az sem törte le a lelkesedésem, amikor rájöttem, hogy már 15 éve imádom…


Nem terveztem Dévényi Tibi Bácsi szettjére maradni, meglepetésemre azonban az elmúlt pár évben (amikor először és ezidáig utoljára buliján voltam) igen sokat fejlődött. Halad a korral, na. Persze a pontos labdákat nem bírja kinőni… Biztosan van az az alkohol mennyiség, ami után eszembe jutna vetődni utánuk, de nem hiszem, hogy életemben összesen ittam már annyit…

A csütörtöki napon egyedül Julia Carpenter érdekelt, igaz ő nagyon, mert anno Snowattack-en kihagytam a fellépését. (Sport miatt bulit simán beáldozok, fordítva felejtős a dolog. Na jó, talán a fade kivételt élvezne. Vagy a Poets of the Fall…) Julia jó is volt, de nem annyira, amennyire vártam. Azaz, lehet, hogy annyira volt jó, csak éppen közben a másik színpadon (a program szerint) Blade játszott, aminek az elejébe belehallgattunk és, hát, ott kellett volna maradni, mert az még jobbnak tűnt. De nem baj, jó volt ez így is.


Én már kicsit kinőttem a BME Egyetemi Napok célcsoportjából, így az, hogy jövőre is megyek-e leginkább a fellépőktől és a társaságtól függ majd. Lélekben viszont pont annyira a célcsoporthoz tartozom, hogy nagyon jól éreztem magam és csak a fájó torkom mondatja velem, hogy az utolsó hűvös, esős estét inkább ki kellett volna hagyni.

xoxo Dorie

Advertisements

2 thoughts on “BME Egyetemi Napok 2012 (Hun only)

  1. Pingback: BME Egyetemi Napok 2012 (Hun only) | The WORLD is MINE

  2. Pingback: Alice Cooper: Fezen vs. Nova Rock (Hun only) | D for Diamond

Leave a Reply / Most szólj hozzá

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out / Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out / Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out / Change )

Google+ photo

You are commenting using your Google+ account. Log Out / Change )

Connecting to %s